Johanne nagyon korán elvesztette az édesanyját. Anne-nél szklerózis multiplexet diagonsztizáltak, ami halálos. Johanne nem tudta, hogy pontosan mivel jár a betegség, de azt igen, hogy nagyon súlyos. Édesanyja izomzata fokozatosan leépült, mígnem 45 évesen meghalt. Szegény Johanne, aki ekkor még alig volt 15 éves nagyon súlyos depresszióba esett. Édesapjától elhidegült, mivel Peter, viszonylag korán újranősült. Ez a magány érzés jelenik meg az első kötetben, mikor Harry Edevis tükrébe pillant "A tükör nem mutat se többet se mást, mint az emberi szív mélyének legféltettebb, leghőbb kívánságát". Harry a tükörben édesapja és édesanyja és számára ismeretlen családtagjai körében látja magát. Johanne is erre vágyott édesanyja és édesapja körében lenni, mint régen, s ez az elvesztett érzés odáig vezetetett, hogy Johannet bizony depresszió kínozta.  A depresszió jelenik meg a harmadik kötet kázsmás alakjaiban, az azkaban őreiben a dementorokban. 

A dementorok csuklyás lények, akik az emberek jókedvéből táplálkoznak, s ha engedélyt kapnak rá, akkor elvégzik az úgynevezett dementor csókot. Aki meg kapja a dementor csókot, annak elszívják a lelkét, csupán egy üres test marad. A dementorok a félelemtől megerősödnek és egyetlen dolog képes megvédeni tőlük, ha az ember egy nagyon erős boldogító élményre gondol és elvégzi a patrónus bűbájt.  Harry emlékeiben felsejlik édesanyja hangja, amikor Voldemortnak könyörög, hogy ne ölje meg őt, de Voldemort könyörtelenül, nevetve végez szegény Lilyvel, aki tulajdon testével védelmezi egyszem gyermekét, Harryt.

JK Rowling egy tv-interjúban elmondta, hogy most utólag látja csak igazán, hogy mennyire kiolvasható az élete a Harry Potter regényekből.

Sokáig azt hittem, hogy a bölcs Dumbledore professzor az írónő szócsöve, ám ha ismerjük az életének történetét láthatjuk, hogy sokkal inkább Harry az. S ez , Johanne élményei és érzései teszik Harryt olyan emberivé. Ettől lesz több  puszta mesénél ez a nagysikerű regény, amely egyszerre szól felnőttnek és gyereknek.