~Hermione Granger Varázslatos Világa~

Hermione
 
Emma
 
Videó
 
Köszike
Indulás: 2007-03-10
 

JK. Rowling szülei Peter és Anne a King's Cross pályaudvaron találkoztak először. Szerelem volt első látásra. Peter a didergő Annere borította a kabátját, és a vonatúton sokat beszélgettek. Alig egy évre rá összeházasodtak és Chipping Sodburrybe költöztek egy erdős vadregényes vidékre. Itt született meg Johanne első leányuk 1965 július 31-én. Két évre rá megszületett Johanne húga Di. Jonnae első meséit neki olvasta fel és később is lelekes hallgatóra talált benne. Johannet szülei nevelték a könyv szeretetére, mindig felolvastak neki, fantazy regényeket és klasszikusokat. Később Johanne elég nagy lett, hogy maga is olvasson, legkedvesebb írója és példaképe Jane Austin, de olvasta a James Bond regényeket is. szenvedélyesen rajongott C. S. Lewis Narnia- ciklusáért is. Nem véletlen tehát, hogy a kislánynak nagyon élénk fantáziája és hihetetlen történetei születtek. Tehetsége már korán megmutatkozott. A család költözésével azonban új általános iskolába került, ahol  tanára szigora miatt visszahúzódóbb lett, de nagyon szorgalmas. Elmondása szerint gyermekkori énjének kifigurázásaként alkotta meg Hermione karakterét. A középiskolai években is jól tanult, de Jo nem volt elégedett ezzel a szereppel:

Dinek nagyon sötét, barna haja volt, csaknem fekete, és gesztenyebarna szeme, mint édesanyjuknak. Mindig sokkal szebb volt, mint Jo, aki az általános iskola vége felé még szemüveget is kapott a  szeplői mellé. Hogy a lányok ne versengjelnek a szüleik azt mondták nekik, hogy Di a szebb, de Jo az okosabb. Di viszont, (aki ma már ügyvéd) azt sérelmezte, hogy senkit se érdekel milyen okos, mert szép.

1983-ban Johanne befejezte a középiskolát és egyetemre ment  francia szakos lett apja unszolására, mert Jo inkább irodalmat szeretett volna tanulni, de apja úgy gondolta, hogy azzal nem lehet semmit se kezdeni. Egy előnye volt a dolognak Jo Franciaországba mehetett ösztöndíjasként. Az egyetem után Londonban vállalt munkát egy emberi jogi szervezetnél. Az emberi jogok azóta izgatták, mióta Jessica Mitford feminista szerző írását  olvasta. JM. szenvedélyesen küzdött az emberi jogokért és részt vett a Spanyol olgárháborúban. "Emlkszem 14 évesen olvastam az önéletrajzát és az egész életemet megváltoztatta."

A Harry Potter alakja először - ezt minden Harry Potter rajongó tudja- egy vonat út során pattant ki a fejéből. A King's Crosson utazott. Annyira magával ragadta az ihlet, mint eddig soha. Ám nem volt nála se toll, se papír, amire írhatott volna. JK elmondása szerint ez így volt jó. Korábbi írásait félre vetette, ha hibát talált bennük és kiadatlanul hevertek az asztalán.

Mire a megállóhoz ért rengeteg dolgot kitalált, Hagridot, a piros vonatot, Ront is  Ám fura mód Harryt már az első pillanattól fogva villám alakú sebhellyel képzelte el. Még ezen a napon elkezdte írni a Harry Potter és a bölcsek kövét. A kötetet elküldte egy kiadóhoz, ám az visszautasította mondván, hogy senkit nem érdekel egy bentlakásos iskolában játszódó történet. A második kiadó viszont elfogadta. Johanne akkoriban nagy szegénységben élt. Férjétől elváét és kislányát Jessicát egyedül nevelte. Nagy csalódás volt hát számára az első sikertelenség, de nem adta fel! A Harry Potter ma már világhírű Bestseller regény lett. JK. Rowlingból pedig világhírű, gazdag írónő, akinek vagyona meghaladja II. Erzsébet királynőét. A hírnév és a siker mégsem változtatta meg őt, ugyan olyan szerény, visszahúzódó a kamerákat és a nyílvánosságot kerülő, mint annakelötte.  

 

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2011.07.05. 11:54
2011.06.14. 11:41
2011.06.09. 11:49
2011.04.07. 20:10
Friss hozzászólások
 
Regisztrálj!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Harry Potter
 
Chat
 
Cserék

Jelentkezz!

10/0

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!